Dachstein

kétharmad Super-ferrata

- Most akkor mész valahová hétvégén? – kérdi feleségem.

- Öööööö, igen. Még nem tiszta hova és kivel és pontosan mikor, de igen. Persze ha jó az idő…

Végül is kár ennél jobban cizellálni a dolgot, de azért kicsit idegesen túrom a meteót. Alacsony-Tátra: esik. Magas-Tátra: esik. Itthon: dögmeleg. Erdély? Jó idő, de szégyenszemre nulla helyismeretem van, marad Ausztria. Itt a „hova?” a „kivel?” függvénye, még csak péntek van, elvégre nem vagyunk elkésve egy toborzásról. Cseke csak 20 méterre ül perpillanat, rövid élőszavas interakció – valami klettersteig: Seewand, IRG, Super-ferrata? Akkor talán ez utóbbi.

Anna és Johann

Mi is ez? Még jó régen csináltak pár vasalt utat a Dachstein 2995m magas tetejére, hogy mezei turisták se maradjanak ki a csúcsérzésből. Aztán a helyiek gondoltak egyet és 1999-ben létrehozták a Johann nevű klettersteiget a déli falon, ami felvisz a gleccserre, aztán onnan a már említett egyik régi út - a Schulteransteig - beszállásáig átsétálva, majd azon fel a csúcsig. Így létrejött egy kihívásokkal teli egynapos túra. Ezt fokozandó 2010-ben hegyek világát szerető Johann herceget a hegyen is összekapcsolták feleségével, Annával, és a Johann beszállása alatt pár percre levő Mittersteinben kicsúcsosodó sziklafalra is odarittyentettek pár száz méter kábelt, amit elnevezték Anna klettersteignek. Így hát a super ferrata a la Dachstein – 1100m függőleges mászás pár sétálós intermezzóval.

Este még felhívtam Bélát. Pár hónapnyi kapcsolatpihentetés után a második kérdés, hogy érdekli-e a téma másnap, „Persze!” – hát ilyen egy igaz barátság, hosszú a hétvége, majd úgyis végigbeszéljük az életünket. A kocsiút is jó hosszú, szombat késő este Schladming belvárosában még rövid séta, majd egy apartmanban töltjük az estét. Reggel csipás szemmel vesszük le, ahogy a katolikusok, vagy épp a reformátusok broadcastolják a maguk kipróbált módján harangjaikkal az öt órát, reggeli, majd irány hegy. Taknyos szerpentinen kocsikázunk a felhők fölé, ahol hibátlan kék ég a jutalom. Vagy a lehetőség hogy megkínozzuk magunkat. Két éve épp az Anna beszállásáig jutottunk, mikor pár villámlást követően totális ronggyá ázás volt osztályrészünk Bélával, no meg a rend kedvéért tíz éve ugyancsak együtt a Johann-Schulter útvonalon már jártunk a csúcson, akkor az idővel szerencsénk volt, csak baromira elfáradtunk.

Anna és Béla

- Ezúttal a csúcs kimarad – mérlegeljük esélyeinket.
Hét után vagyunk a felvonó parkolójában, nyolckor a Dachsteinsüdwandhütte menháznál. Irány Anna: szerpentin lefele majd kicsit fel, ez fél óra, előttünk egy kis csapat, mögöttünk egy nagy. Beöltözés kötött pályára – sisak, beülő, kesztyű. Nehézség közepes, sok vas, kimért egyenletes tempó, vidám beszélgetés erről-arról. Szikla árnyékban, kicsit nyirkos, sikerül is kicsúsznom, de kézzel megfogom magam, két ujjam kicsit odavan, de nem vészes. Akasztgatunk, míg randevúzunk a napfénnyel, megint árnyék majd az út vége egy kedvesen könnyű gerinc megint világosban és a csúcskereszt. Napkrémünk Schladmingban, hát ma is takarékoskodunk vele, szintén héderező osztrákok megszánnak, megúszva a szénné égés.

Lazulás

Közönség jobbra el, balra a Johannra nincs sok vállalkozó, majd akkor mi. Séta tovább, Cseke strandszerkóban jól mutat a hómezőn, amit keresztezünk. Aztán csak bekéredzkedik a kötelező szint is a Johann beszállásáig. A hó egyre meredekebb, trekkingbakancsban rúgunk pár centis kis lépcsőket, amire szilárdnak remélt tartásunkat alapozzuk. No meg a túrabotra. Csákány az nincs, de hát csúszni nem fogunk- eltökéltük legalábbis. Elérjük az első kábeleket, amelyek vigyorogva bekúsznak a hó alá pár méter erejéig csak úgy bosszantásképp.

kalandok hó felett

Ketten átegyensúlyozunk, Béla mondja, hogy visszafordul. Akkor mi is, ki tudja milyen az út a házig vissza, egyedül azért mégse. Fölfele se tudjuk milyen, de talán nem gáz, ketten már a falon mozognak. Aztán újabb kabaréjelenet: láncba fűzzük összes létező kantárunkat és hevederünket, fent beakasztom és lépegetek lefele, Béla alulról nyújtja saját hevederét végén egy karabinerrel, fogom a két véget és tíz centi hiányzik. Remegő kézzel feszítem össze a két véget, amik megszánnak és összekapcsolódnak. Csapatépítő tréning letudva, tovább a sziklán a drót mentén. Aztán drót be a hó alá, de most csodák csodája mi is követjük, így hó alatt ferrátázunk, tisztára mint egy leolvadó hűtőszekrény belsejében. Most már ez az élmény se hiányzik az életemből, bár a helyzet abszurditása miatt ilyen üres tickbox nem is volt a listámon, de hagyjuk az adminisztrációs gondokat, mert jön az igazi beszállás.

kalandok hó alatt

Az az E-s, istenadta beszállás. Megyek előre drótban kapaszkodva kissé kidőlve a falból, aztán kezem csúszik vissza. Kesztyű le és így már abszolválom az út pár méteres méregfogát, a többiek is simán. Valami csalást vélünk a dologban, mintha könnyebb lenne, mint régen.A folytatás szimplán monoton, időnként hátrapillantunk egy-egy képeslapra illő élményért, majd megint a szikla szürkesége és a küzdelem a folyton becsavarodó karabinerekkel és az úgyszint rakoncátlanul összecsavarodó kantárszárakkal. Kiérünk az első párkányra, ismét harapunk valami üzemanyagot, meg iszunk, amit aztán gyorsan kipárologtatva eredő súlyunk csökken, hurrá!

Johann

A következő szakaszra harmadiknak sorolok be, le is maradok éppen annyit, hogy csak üvöltözve lehessen kommunikálni, azt meg minek, vagyok hát én meg a gondolataim, ez se rossz társaság. Őszintén. Alulról szlovén hármas közelít, mire legközelebb lefelé tekintek, már egészen a nyomomban van egyikük. Hogy a francba? Ja hogy nem akaszt, csak ha épp megáll fényképezni. A következő párkányon a csúcskönyvnél jön össze a teljes faltársaság, ismét kalóriapótlás ahol két fekete szárnyas jószág magabiztos szemtelenséggel kunyerál pár morzsát alig karnyújtásnyira. Szlovének el, maradok a sor legvégén fokozatosan lemaradozva. A lélektani pont, ahol szívesebben merengene csak úgy az ember, ha a másik énje nem böködné az azonnali folytatásért. 

a függőleges dimenzió

Nem is vagyok igazán fáradt csak fejben, de elhatározom, hogy nem szaggatom magam. A többiek a hangokból ítélve fenn a fal tetején, én is a vége felé. Egy kellemes átlépőnél a terpeszemen átpillantva mutatja magát az elmúlt órácskákban letudott ötszáz méter, ami hosszt ebben a dimenzióban ritkán él meg a síkvidéki magyar ember. De itt a vége, a vízválasztó, melynek túloldalán a Seethalerhütte kedvesen vegyes, színes és harsogó közönsége az úr. Két lengyel óvodáskorú nővér egymást piszkálja szülei mérsékelt sikerű fegyelmezési kísérlete mellett. A gondolat a kézzelfogható fénysebesség, otthon vagyok az enyémeimmel. Majd ismét a hütte asztalánál barátaimmal meleg teát kortyolgatva. A gondolat ezúttal a végtelen mozdulatlanság, ahogy ülünk a hegyeket bámulva és hisszük hogy ez a pillanat örökké tart. A felvonó üzemeltetői azonban kegyetlenül realisták, és ha nem akarunk botladozva kutyagolni további órákat (mint tíz éve, jaj), akkor el kell érnünk az utolsó járatok egyikét. Összevackolunk hát és sétálunk a felhőkbe vesző leratrakolt gleccseren. A pára játszik velünk és láttatni enged pár festményre kívánkozó sziklagerincet.

öröm

- Ez rohadt jó! Ezért jöttünk ide B+! – tolmácsolom kevésbé magasztosan megfogalmazott érzéseimet Csekének, aki vélhetően nem érti mit is akarok.

Néha álmodom hegyekkel, és akkor kivétel nélkül a legklasszabb helyekre jutok el a legkisebb erőfeszítéssel. Lhocéra fogaskerekűvel, Mont Blancra - ami gyephavas mező - túrabakancsban, a téli tátrai csúcsokra szánkópálya mentén, satöbbi. Itt is csak sétálok az enyhén lejtő gleccseren a pazar környezetben. Egy lélekbúvár meg majd egyszer megoldja mi az, amiért mégis vállalom a nehezebb utakat is.

kényelem

A gleccser végén exponenciálisan nő a civilizáció nyoma a felvonóházhoz közeledve. Sípályák infrastruktúrái, motoros szánozók, hóban heverve romantikázó snowboardos pár, majd elérünk a kérlelhetetlen emelkedőhöz, ahova derék vendéglátóink fedett mozgójárdát implementáltak. Tetején kis kétszemélyes pihenőkuckók, egyikben egy 120 kilós polgártárs foncsorozott tekintettel réved a horizont fölé. Rasszok és nációk sokasága, ahogy beljebb kerülünk. Digitális távcső, skywalk, étterem, ajándékbolt. Megváltjuk húszeurós belépőnket a nap könnyed lezáró epizódjára és a szétszórt népeket pár percre nem vágyott testkontaktusba forrasztja a dróton lefele himbálódzó bádogdoboz.

további képek...

Weather by Freemeteo.com